NJE Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskola és Óvoda
Gyengénlátó Változat

Kosárlabda - Kecske Kupa

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

2017.12.16-án szombaton került megrendezésre a Kecskeméti Kosárlabda Club által szervezett Kecske Kupa 2. fordulója. A mérkőzések lényege az, hogy a legfiatalabb kosárlabdázó gyerekek is már megérezhessék milyen verseny szituációban játszani más csapatokkal és megtanulják a játék szabályait. Itt még csak 4:4 ellen versenyeznek, és a játékidő 4x8 perc. A versenykiírás szerint 2008-as születésűek a verseny résztvevői (fiú, lány vagy vegyes) , de mi egy nagyon fiatal csapattal vettünk részt (vegyessel), hiszen 2010-ben, 2009-ben és 2008-ban születettekből állítottuk össze a csapatot. Többen voltak közülük, akiknek életük első meccsei voltak ezek, látszott rajtuk az izgalom, de nagyon szépen helytálltak, küzdöttek, így az egyik mérkőzésünket szoros csatában megnyertük, a másikon pedig kikaptunk egy nálunk idősebb, régebb óta kosárlabdát pattogtató, erősebb csapattól úgy, hogy a tudásuk legjavát hozták ki magukból a gyerekek, így emelt fővel jöhettünk le a pályáról.

Mérkőzések eredményei:

Petőfi-Kecskeméti KC (43:40): Bohó 2, Szakonyi 7, Botra, Horváth, Kőrös 5, Békési, Forray 4, Urbán K., Gyorsa-Dali 1 , Mészáros, Farkas 22, Kovács 1. (A játékosok neve mellett a dobott pontjaik láthatók)

Mathiász-Petőfi (36:23): Bohó 8, Szakonyi 2, Botra, Horváth 1, Kőrös 2, Békési, Forray 2, Urbán K. 1 , Gyorsa-Dali 6 , Mészáros, Farkas , Kovács 1. (A játékosok neve mellett a dobott pontjaik láthatók)

Felkészítő tanáraik: Adamik Csilla és Radics Anna

Gratulálunk a teljesítményhez, a további fordulókban is sok sikert, melyeknek várható időpontjai a következők:

2018. január 27.

2018. február 24.

2018 .március 24.

2018. április 28.

MANÓ-TANODA

MANÓ-TANODA

 A város első iskolája, legyen gyermeke első iskolája!

GYÖNGYHÁZ TEHETSÉGPONT

TEHETSÉGPONT

Rólunk írták