NJE Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskola és Óvoda
Gyengénlátó Változat

Petőfisek a színpadon 2018.

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Iskolánk Oktatásért Alapítványa az idei évben is megszervezte hagyományos rendezvényét: A „Petőfisek a színpadon”-t. Az előadás 2018. március 10-én, szombaton volt a NJE Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskola nagyelőadó termében.

A „Petőfisek a színpadon” mint mindig, ezúttal is jótékonysági esemény volt. A jegyeket megvásárló szülők, hozzátartozók, ismerősök ugyanis az iskola alapítványának céljait támogatták, melyből jutalmazni tudjuk a tehetséges zenélő, festő-rajzoló, verselő, színjátszó és táncoló gyermekeket.

Műsorunkban iskolánk alsós és felsős tanulói mellett felléptek az intézményhez tartozó Bocskai utcai óvoda csoportjai is. Ezen a rendezvényünkön tanulóink megmutatják tehetségüket, játékos kedvüket.  

 Az óvodások és iskolánk tanulói már hosszú idő óta készültek a fellépésre, aminek véleményem szerint meglett az eredménye: sokszínű előadásokat láthattunk. Jó hangulat, jókedv kísérte az előadásokat, a közönség nagy tapssal fejezte ki elismerését. A kedves vendégek, szülők, rokonok láthattak idegen nyelven dalokat, balett táncot, hallhattak dalcsokrokat, magyar meserészleteket, különös németórát, német dalokat és mondókákat, bábjátékot is.

Végül főszervezőként meg szeretném köszönni a lelkiismeretes felkészítést minden kedves Kollégámnak, akik osztályszintű vagy csoportos előadással színesítették a „Petőfisek a színpadon” előadásunkat, továbbá köszönöm a segítőkész munkát a program megszervezésében is.

Tisztelettel köszönjük a kedves Szülő részvételét, szeretettel várjuk Önöket jövőre is!  Felemelő érzés volt számunkra és tanítványaink számára is a közönség érdeklődése.

2018. március 21.